17. o.

„Lám, ember ő is, ugyanolyan, mint jómagam, de ha lombos fa volna, akkor sem lehetne idegenebb.”

43. o.

„Az emlékezés salakja összezúzza a szívet. Igazán csak az lehet szabad, akinek semmije sem maradt már abból, amiért élt.”

61. o.

„Élni annyi, mint másokat felélni. Valamennyien egymást faljuk.”

96. o.

"Elhatározásaiban nagy az ember, de annál gyengébb a végrehajtásban. Ebben rejlik minden nyomorúságunk, és ez a vonzerőnk.”

107. o.

„A régi mese a rozmárokról. Százával lustálkodnak a tengerparton; közöttük járkál a vadász, és egy bunkóval egymás után agyoncsapja őket. Ha összefognának, könnyen eltaposhatnák a vadászt –de ők csak hevernek, nézik, hogy jön, gyilkol, és nem mozdulnak; hiszen egyelőre csak a szomszédra sújtott le – egyik szomszédra a másik után. Az európai rozmárok története. A civilizáció alkonya. Fáradt, alaktalan istenek alkonya. Az emberi jogok puszta lobogója. Egy kontinens kiárusítása. Közelgő vízözön. Kicsinyes alkudozás a végső árakon. A régi haláltánc a vulkán fölött. Népeket szép lassan megint a vágóhídra hajtanak. A bolhák majd elmenekülnek, amikor a bárányt feláldozzák. Mint mindig.”

130. o.

„Ravic már előbb is megfigyelte ezt nála. Mindig tökéletesen átadja magát mindennek, amit éppen cselekszik. A férfi halványan megsejtette, hogy ez a tulajdonság, amennyire vonzó, legalább annyira veszélyes is. Ha iszik, az iváson kívül megszűnik minden más; ha szeret, csak szeret; és ha kétségbeesik, ő a kétségbeesés maga, és semmi más; de ha aztán felejt, akkor mindent elfelejt.”

131. o.

„Veszélyes. Az ismeretlenség varázsa már elmúlt, a megszokásé még nincs itt. Túl fogjuk élni.”