304. o.

„Ravic egy másodpercig hallgatott. Tudta, ha lefekszik vele, elveszett. Mintha fedezetlen váltót írna alá. Megint eljön majd, újra meg újra, hivatkozik arra, amit már elért, és minden alkalommal újabb követelésekkel áll elő, cserébe nem mondd le semmiről, míg végül teljesen a kezében lesz, és aztán ráun és elhagyja, elgyengülten, keresztül-kasul szétzilált lélekkel, tönkresilányítva, mint tulajdon gyengeségének, kielégületlen mohóságának áldozatát. Nem szándékosan teszi, halvány sejtelme sincs róla, mégis így lesz. Könnyű azt hinni, hogy egyetlen éjszaka nem számít, csakhogy minden alkalommal veszít egy kicsit az ellenállásából, meg abból, amit az életben sohasem szabad veszni hagyni.”